A meditáció


Elég nehéz dolog a meditációról írni. Hiszen valami olyat szeretnénk az elménkkel megérteni, ami túl van az elmén, amit a korlátolt elme nem képes megmagyarázni, és nem képes megérteni. De ne csüggedjen, mert ha a megértésre nem is, valami sokkal többre mégis képesek vagyunk. És ez nem más, mint a tapasztalat. Képesek vagyunk arra, hogy megtapasztaljuk a meditáció állapotát, mert úgy születtünk, hogy ez a képesség megvolt bennünk, hiszen a meditáció, bármennyire is furcsának tűnhet, egy teljesen természetes állapot.

Mi a meditáció?

A meditáció lényünk egy állapota, amit meg kell tapasztalni ahhoz, hogy megérthessük és teljes mértékben értékelni tudjuk. A Sahaja Jóga célja a meditáció állapotának elérése, megalapozása – a teljes öröm állapota. Akkor vagyunk a meditáció állapotában, amikor kapcsolatban vagyunk az Isteni erővel és eggyé válunk a lelkünkkel. A meditáció állapota az, amikor egyek vagyunk a Kundalinivel, kapcsolatban az Isteni szeretet mindent átható erejével, amit hűvös vibrációk formájában érzékelünk. Tudatosságunk állapota az éberség, de gondolatok és erőfeszítés nélkül. A meditációban tápláni tudjuk önmagunkat, ami a valódi spirituális fejlődéshez vezet. 

Mi nem meditáció? A meditáció nem pusztán technika. Nem koncentráció, nem csökkenti tudatosságunkat, illetve az önmagunk feletti kontrolt. Nem követel mentális erőfeszítést. Hogyan érjük el?A tiszta vibrációk jelenlétében a Kundalini felemelkedik, megteremti egységünket a lélekkel és figyelmünket a gondolatok szintje fölé emeli. Amikor képesek vagyunk elérni ezt az állapotot, meg tudunk feledkezni a testi kényelemről és nem aggódunk.  A vibrációk A vibrációk jelenléte felébreszti a Kundalinit, ami vagy elkezd felemelkedni, vagy egyre erősebbé válik ez által. Emelkedés közben kitisztítja a csakráinkban lévő akadályokat, illetve elkezdi jelezni azok jelenlétét. A vibrációk használatával a csakrákban lévő akadályokat el lehet távolítani. Így a figyelmünk megtisztul és békésebbé válunk, miközben a lélek a vibrációk által táplálva egyre erőteljesebben megnyilvánul. Amikor a Kundalini megállapodik a Sahasraraban, egyesíti figyelmünket a lélekkel. Ekkor már semmi más nem marad hátra, mint hogy élvezzük a meditáció állapotát.  Egyéni meditációIdeális helyszíne egy csendes hely, ahol nincs külső zavaró tényező. Válasszanak olyan időpontot reggel és este, amikor 10 – 15 percet a meditációnak tudnak szentelni. Már napi 10 perc meditáció pozitív eredményt fog hozni. Korán reggel van a meditáció ideális időpontja. Segít, ha néhány kérdést feltesznek maguknak, amikor leülnek meditálni: Élvezem a hűvös vibrációk érzését? Vagy ha meleget érzek, akkor is élvezem a meditáció csöndjét és nyugalmát? Örömet lelek az egységben, a kapcsolatban?  Alapvető meditáció A legjobb eredményt és a legnagyobb elégedettséget az alábbi tanácsokat követve érhetjük el:

  • Emeljük fel a Kundalinit és adjunk Bhandant
  • A meditációnk elején figyeljünk Shri Matajira és ellenőrizzük, hogy érezzük-e a Kundalini jelenlétét a Sahasrara fölött (kapcsolat)
  • Ha nem érjük el a meditáció állapotát gyorsan és könnyen, egyenlítsük ki a két oldalt.
  • Figyeljük meg a kezünkön, hogy hol érzünk akadályokat. Tegyük a kezünket az akadályozott csakrákra.
  • Bármikor, ha a figyelmünk elkalandozik, emeljük fel a Kundalinit

Figyeljük meg, hogy vannak-e gondolataink. Ha a gondolatok kitartanak, emeljük fel újra a Kundalinit és próbáljuk a gondolatainkat nem továbbfűzni, hanem csak kivülről figyelni, mintha egy filmet néznék

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 106 other followers