Önmegvalósulás

 

anim_kundalini.gif

A Kundalini nem más, mint az isteni erő anyai jellegének tükröződése bennünk. A bennünk lévő Kundalinit a saját anyánknak tekinthetjük, akitől a spirituális újjászületésünket, megvilágosodásunkat, vagy önmegvalósulásunkat kapjuk. Mint minden anya, a Kundalini is a legjobbat szeretné gyermekeinek. És ezt meg is tudja adni, hiszen rendelkezik minden tudással és képességgel, amire ehhez a nagyszerű munkához szükség van.  Önmegvalósulásnak, vagy spirituális önmegvalósulásnak nevezzük azt a folyamatot, amikor a keresztcsontunkban szunnyadó Kundalini energia felébred és a gerincoszlopunk mentén található energiarendszerben felemelkedik egészen a fejünk tetején, a kutacs csontnál elhelyezkedő, legfelső energiaközpontig, melyet megnyitva kilép, így létrehozva a kapcsolatot, az egységet az isteni erővel, vagyis a jógát. Az önmegvalósulás után képessé válunk arra, hogy az isteni erő jelenlétét érzékeljük magunk körül, vagy dolgokban emberekben, akikkel kapcsolatba kerülünk. Ezt követően elindulunk egy úton, melynek célja, hogy a bennünk rejlő erőket megvalósitsuk életünkben. Azokat az erőket, melyek születésünk pillanáttól kezdve bennünk vannak.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 106 other followers